Vegyes vallású családban születtem. Édesanyám a protestáns, édesapám a katolikus hit szerint élt. Minthogy édesanyám reverzálist adott, azaz írásban nyilatkozott arról, hogy mi, gyerekek édesapám vallását követjük, a húgommal együtt katolikusnak kereszteltek, abban a békéscsabai templomban, ahol apai nagyapám volt köztiszteletben álló gondnok, s akiben fel sem merült, hogy akár reformátusokként is dicsérhetnénk Istent. Igen, katolikusként éltem, gyóntam, áldoztam, s hallgattam az Igét, ha nem is értettem, mert abban az időben még latin nyelven zajlott a mise. Emlékszem, talán nyolc éves, ha lehettem, ahogy kis listával készültem a vasárnapi gyónásra, hogy aztán térdepelve rójam le a rám kirótt penitenciát, a néhány Miatyánkot, Üdvözlégyet. Tíz éves koromban bérmálkoztam.
Szinte megfoghatatlanul, de az anyai kötés, a reformátusság hatása is jelen volt életemben. Ennek is tulajdonítom, hogy Budapestre kerülve örömmel fogadtam egyetemista unokabátyám javaslatát, hogy kísérjem el a Szabadság téri gyülekezetbe, s vegyek részt az ifjúsági csoport munkájában. Megragadott, ahogy fogadtak. A közvetlenség, a szeretet, a derűs nyugalom. S az a mód, ahogy a hitről, a mi Urunkról, Jézus Krisztusról, a hitben járó ember sokféle kérdéséről beszélgethettem. Az első Bibliámat is ettől az unokabátyámtól kaptam, máig hálás vagyok érte, ahogy ezekért a beszélgetésekért is.
Sokat tanultam Cseri Kálmán nagytiszteletű úr igehirdetéseiből, férjemmel együtt gyakran látogattuk a Torockó téri gyülekezetet, ahol időnként olyan tömeg gyűlt össze, hogy nem fértünk be a templomba: a gyülekezeti teremben ülhettünk le a prédikációt hallgatni. Törökőrre férjem halála óta járok. Itt otthonra találtam, ide haza jövök. Köszönöm Istennek, hogy életem jelenlegi szakaszában részt vehetek a gyülekezet életében, s hogy ezzel a gyülekezettel dicsérhetem az Urat, hallgathatom Igéjét, mélyülhetek el hitben, ismeretekben. Érzem, hogyne érezném a gyülekezet előtti bizonyságtétel és fogadalom szükségét! Hogyne érezném más vallásban kereszteltként, hogy a református egyházba való belépésem a konfirmációval megtörténjen! Csak hát az életkorom...
Én a Bibliában életem megpróbáltatásaira mindenkor találtam vigasztalást, gyógyító kijelentést. Ilyen, amelyik életem vezérfonalaként szolgál: „egymást tiszta szívből, buzgón szeressétek” (1 Pét. 1,22), s az is, amelyik engem mély belátáshoz vezetett: „Mert jobb ha jót cselekedve szenvedtek, ha így akarja az Isten akarata, hogysem gonoszt cselekedve” (1 Pét. 3,17). Igen, idézhetnék bárhonnan sok ilyet, ami megszólított, elgondolkodtatott, megrendített, maga felé hajlított. Befejezni mégis megint csak Péter apostolnak közönséges első leveléből az Ésaiásra is visszamutató (40, 7-8), 1, 24. és a már idézett 25. versével szeretném: „Mert minden test olyan, mint a fű, és az embernek minden dicsősége olyan, mint a fű virága. Megszárad a fű, virága elhull: De az Úr beszéde megmarad örökké.”
