Dr. Tóth Annamária felnőttkeresztséget követő bizonyságtétele.
„Ezenképen, mondom néktek, örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén.” (Luk. 15,10)
Családunkban több változatban ismeretes a történet, hogy születésemkor miért is nem részesültem a keresztség szentségében, holott édesapám családja református keresztyén, édesanyám családja pedig többségében római katolikus keresztény. E szentség hiányának ellenére azonban szüleim keresztyén hittel és végtelen szeretettel neveltek fel mind húgomat, mind pedig engem.
A keresztség felvételének gondolata és igénye már a gimnáziumi évek alatt felmerült bennem, azonban a tanulás, a családi kötelezettségeim és a gyermeki hirtelenségem miatt ennek megvalósítását nem vállaltam fel.
A gimnázium után az egyetemi évek, majd a pályakezdés feladatai kötöttek le, és bár időről-időre foglalkoztatott a keresztség felvételének gondolata, mindig visszariadtam attól a felelősségtől és feladattól, amellyel ez a döntés együtt jár. A hit azonban, amellyel szüleim felneveltek már kezdett gyökeret ereszteni bennem.
2003. késő nyarán azonban olyan változás történt az életemben, amely visszavonhatatlanul elindított azon az úton, amely Jézus Krisztushoz és a mindenható Atya Istenhez vezetett: unokahúgom bejelentette a családnak, hogy gyermeket vár és legnagyobb meglepetésemre, illetve meghatottságomra engem kért fel arra, hogy a születendő gyermek keresztanyja legyek.
A felkérésre a legnagyobb örömmel mondtam igent, ugyanakkor elgondolkodtatott arról, hogy milyen feladatokkal is jár keresztszülőnek lenni. Hogyan is tudom a születendő csöppséget mindarra a szépre és jóra, arra a felelősségre és kötelességtudatra nevelni, amely a kiegyensúlyozott, boldog élethez nélkülözhetetlen.
Végül arra jutottam, hogy ehhez az iránymutatást, a tanítást az Úrnál kell keresnem. Hiszen hogyan is mutathatnék példát, irányíthatnám lépteit egy, a világra végtelen naivitással és bizalommal tekintő gyermeknek? A válasz pedig egyértelművé vált: az Úr segítségével, az Ő parancsolatai és Jézus Krisztus élete és tanításai szerinti élet példájával.
Ezért felvettem a kapcsolatot Czanik Péter nagytiszeletű úrral, aki kivételes segítséget nyújtott abban, hogy a gimnáziumban rohamtempóban és rendkívül kivonatosan átvett Bibliát megismerve és megértve megtapasztalhassam azt a páratlan és boldog életet, amelyben Jézus Krisztus áldozata nyomán, az Úrban való hittel nekem is részem lehet. A Nagytiszteletű Úr azonban arra is figyelmeztetett, hogy a keresztség felvétele nem csupán „jogokkal”, de kötelezettségekkel is jár.
Az ezt követő időszak alatt a Biblia szavain keresztül megismerkedtem az Úr parancsolataival, iránymutatást kapva arra, hogy hogyan is éljem az Ö szolgálatában az életem. A tanulás mellett a vasárnapi istentiszteleteken megismerkedtem a Törökőri Egyházközség tagjaival, tagjává váltam az Egyházközség kis énekegyüttesének.
Ahogyan mind jobban megismerkedtem a Bibliával, úgy vettem észre magamon is a változást. Lassacskán hiányzott, ha valamilyen ok miatt aznap nem tudtam a Bibliát vagy a Heidelbergi Kátét a kezembe venni. Korábban némileg furcsán néztem arra, aki a tömegközlekedési járművön Bibliát olvasott, ma már viszont én is végtelen örömmel veszem elő akár villamoson, akár autóbuszon vagy más járművön utazva, és merülök el benne, hiszen iránymutatást találok benne, ha bármilyen, az életemben felmerülő problémával kell is megküzdenem.
2004. február 29-én jött el az a nap amikor hitemet őszintén megvallva és vállalva, a keresztség szentségét felvéve a keresztyén közösség és a Törökőri Egyházközség tagjává válhattam. Végtelen örömmel töltött el, amikor a sok rám szegeződő pillantás kereszttüzében kicsit remegő hanggal, de fennhangon mondhattam el az Apostoli Hitvallást, majd egy héttel később részesülhettem az úrvacsora sákramentumában.
Életem legfontosabb döntését hoztam meg, amikor felvállaltam azt a szolgálatot, ami keresztyén mivoltommal együtt jár. Őszinte örömmel és alázattal vállaltam fel – egy felnőtt ember döntése alapján.
A döntésem azonban nem csupán rám, hanem családomra is kihatott. Nagymamám, aki 83. évét tölti be az idén, örömmel és megnyugvással vette tudomásul, hogy legidősebb unokája is a Jézus Krisztus tanításai szerinti életet választotta. Édesapám, aki bár részesült a keresztség szentségében és konfirmált, de már évek – talán évtizedek óta – nem élt az úrvacsora szentségével, újra templomba járó és úrvacsorával élő tagjává vált a Református Egyháznak.
Végül pedig nem lehet megfeledkezni arról a kis emberkéről, aki megadta ahhoz a döntéshez szükséges elszántságot, hogy ne csupán elinduljak, de haladjak és maradjak azon az úton, amely Jézus Krisztuson keresztül az Úrhoz vezet. 2004. január 31-én megszületett Dorina. Az Ő „terelgetése”, nevelése a legszebb és legfelemelőbb szolgálat, amelyet az Úr nekem adhatott annak érdekében, hogy belőle is hívő, az Úr parancsolatai és Jézus Krisztus tanításai szerint elő ember legyen.
Áldás, békesség!
