Gyülekezeti blog

Presbiteri eskü

2018.01.15.

Megalakult az új presbitérium

2018. január 7-én az istentiszteleten esküt tettek új presbitereink Barcza Lajos és Benkő Roland, valamint Barabási Géza pótprebiterünk. Az új presbitériumról fénykép is készült. 

 

Reformáció 500 évf. és hálaadó gyülekezeti hétvége

2018.01.01.

2017. november 19-én tartottuk meg gyülekezeti délutánunkat, melynek két apropója volt: a Reformáció 500 éves évfordulója, valamint az idei felújítási munkák befejezéséért való hálaadás. A két dolog összefügg: a jubileum alkalmából a Józsefvárosi Önkormányzat anyagi támogatást nyújtott gyülekezetünknek, melyből szépítettük a belső udvarunkat és a parókia udvari homlokzatát.

Az ünnepi alkalmon az énekkar szolgált, majd Kátai Zoltán énekmondó lantkísérettel idézte meg a magyar reformáció korát, illetve Tari Terézia színművész szavalatai hangzottak el.

Tisztújitás, presbiter választás

2017.10.30.

Tisztújítás

November 5-én a délelőtti istentisztelet után megtartottuk a presbiter választást.  Köszönjük, hogy a gyülekezet ilyen szép létszámban eljött a választásra. A szavazás eredménye:

Presbiternek választották:

Balázs Péter

Barcza Lajos

Benkő Roland

Czanik András

dr. Dibuz Sarolta (főgondnok )

dr. Rácz Gabriella

Rácz Katalin

Szabó István (gondnok)

Pótpresbiterek :

Soós Tamás

Barabási Géza

Nyári gyülekezeti délután

2017.06.25.

Június 25-én tartottuk az évi hagyományos tanévzáró gyülekezeti délutánunkat. Ezen a napon köszönte meg a gyülekezet Balássy András nagytiszteletű úrnak és családjának az itt töltött immár 10 évet. Meglepetésként számukra jubileumi kiadványt készítettünk, amelyet ezen időszak eseményeiről készült fényképekből és személyes hangvételű írásokból állítottunk össze.

A délután folyamán szolgált énekkarunk, volt némi közös játék, mindeközben bográcsban készült az étel, amit végül a köszöntésre készült tortákkal együtt igazán jó hangulatban elfogyasztottunk.

Józsefvárosi becsületkereszt adományoztatott.

2017.04.06.

Józsefvárosi becsületkereszt adományoztatott...”

 

F. év március 18-ára a Bp. Törökőri Református Egyházközség delegációja hivatalos volt a Józsefvárosi Önkormányzat által az Olasz Intézet dísztermében tartott ünnepségre. A Presbitériumot az Elnökség (Balássy András nt. úr és Dibuz Sarolta, dr. főgondnok), továbbá a gyülekezet sok évtizeden át volt presbiter-főgondnoka és ugyancsak gyülekezeti munkás felesége (Nagy Sándor, dr. tech. és Nagy Sándorné, dr-né) képviselte.

 

Genetika vagy nevelés? Falus András professzor előadása az egészségről

2016.11.06.

Pár napja a rádióban arról volt szó, hogy Magyarországon a munkaerő bár jól képzett, mégsem veheti fel a versenyt a legtöbb európai országgal, mert egészség tekintetében bizony nem járunk az élen. Sok magyar ember számára szinte természetes, hogy valamilyen krónikus betegségben szenved, míg az olyan szokások, mint a mértékletes, egészséges étkezés, a rendszeres testmozgás és a lazítás nem feltétlenül képezik a mindennapok részét.

2016 június

2016.06.30.

Június 17-től 19-ig a Józsefvárosi és a Törökőri egyházközségek közös gyülekezeti hétvégén vettek részt Mátraházán, a Református Üdülőben. Az erdő közepén a friss zöld környezet, a jó levegő, a gyönyörű kilátás, a ké-nyelmes elhelyezés már érkezéskor elbűvölt minket, és kiemelte a városlakót a hétköznapi földhözragadtságból.