Dr. Rácz Gabriella presbiter

Bélyegkép
Dr. Rácz Gabriella

30 éve vagyok orvos, kórházban dolgozom. Egy gyermekem van, akit egyedül neveltem, már felnőtt ember, dolgozik. Gyermekkoromban a családban nem beszélgettünk a vallásról, nem is lehetett, mivel édesapám ateista katonatiszt volt. Gimnazista koromban barátnőmmel jártam először bibliaórákra – egy józsefvárosi református gyülekezetbe, ahol csak a keresztnevemet kérdezték és én sem tudom megmondani a gyülekezet nevét, vagy helyét. Itt ismerkedtem először az Igével, igemagyarázatokkal, itt énekeltem először zsoltárokat és imádkoztam a többiekkel. Később vettem Bibliát – a Déli pályaudvaron egy árustól –, amit nem rendszeresen, de olvasgattam, esténként imádkoztam. Már hét év körüli volt a gyermekem, mikor édesanyám, aki rendszeresen vigyázott rá, amikor ügyeletes voltam, elhozta őt ebbe a gyülekezetbe vasárnapi istentiszteletekre. Egy idő múlva én is eljöttem, s az első néhány hétvége után itt ragadtam. Néhány év múlva Czanik Péter tiszteletes úr konfirmációra felkészítő tanfolyamot tartott, amin csaknem egész családunk részt vett. A tanfolyam végére tudatosodott bennem, hogy nem elég vasárnaponként eljönni, szükség van a megkeresztelkedésre és a rendszeres úrvacsoravételre is. Ekkoriban tudatosodott bennem az is, hogy még nem is tudtam az Úr létezéséről, de Ő számon tartott és védelmezett – sokszor nagyon nehéz körülmények között. Amikor pót-presbiternek, majd presbiternek jelöltek, megtiszteltetésnek éreztem, különösen azért, mert nagy utat tettem meg az egyházhoz tartozásig. Azóta is igyekeztem – amiben tudtam – segíteni. Sajnos mostanában sokkal többet dolgozom a munkahelyemen, mint korábban, ezért ritkábban tudok jelen lenni. „Az Úr vezet majd szüntelen” (Ézs 58,11) – olvastam vagy 15 évvel ezelőtt. Ez a mai napig érvényes ige az életemben.