Varga Lajos Márton tiszteletbeli presbiter

Bélyegkép
Varga Lajos Márton

1942-ben születtem Debrecenben. 1955-ben konfirmáltam. Gépipari technikumot végeztem, majd 1967-ben az ELTE bölcsészettudományi karának magyar-könyvtár szakát abszolváltam. Tanítottam az egri tanárképző főiskolán, voltam a Magyar Rádió szerkesztője, majd irodalmi igazgatója (legismertebb műsorom a Mindennapi irodalmunk, s a Kritika két hangra), dolgoztam a Népszabadságnál szerkesztőként, innen vonultam nyugdíjba a kulturális rovat vezetőjeként. Tagja vagyok a Magyar Írószövetségnek. Szerzőként, szerkesztőként három könyvet jegyzek, munkásságomat egyebek közt 1989-ben József Attila-díjjal, 1991-ben MSZOSZ-díjjal ismerték el. A hitemért megküzdöttem. Nem tudom, vajon magamat mentem-e, ha azt mondom, hogy tapasztalataim szerint az ember soha nem lehet kétely és bizonytalanság nélkül keresztyén. Csak azzá válhat. A szívében hálával az irgalomért. Hálával azért, hogy minden nap újra belevághat és megpróbálhatja. Az igém, amely életem során a legváratlanabb pillanatokban szólalt meg, hogy segítségemre legyen, Ézsaiás 40,31: „a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!”