Dr. Boross Géza lelkipásztorsága III. (1976-1984)

1976-ban – Bocskai Gábor hirtelen elhunyta után – ismét „külsős” gondnokot választ a presbitérium Gaál Ede személyében (aki azonban már néhány éve részese volt az istentiszteleti közösségnek). A meglévő presbiterek ugyanis vagy elfoglaltságuk, vagy idős koruk miatt nem tudták vállalni a gondnoki tisztséggel járó teendőket, tudniillik a minden vasárnapi istentiszteleti jelenlétet. Ez azért lehetett ennyire hangsúlyos, mivel ekkoriban – már Bereczky János gondnoksága óta – a gondnoki és a pénztárosi, sőt könyvelői teendők összetartoztak.

Ennek 1978-ban szakadt vége, amikor Gaál Ede „80 éves korára és egyre gyakrabban jelentkező szívrohamaira tekintettel” kérte, hogy a pénztárosi teendők végzése alól felmentést kaphasson. Hamarosan az egyházmegyei közgyűlésekre való eljárást sem bírta már, így a gyülekezet világi vezetése egyfajta „trojka” kezébe került: Gaál Ede – természetesen – gondnok maradt, ugyanakkor Dr. Solkoly Jenő, aki a pénztárosságot vállalta, valamint Vasady Sándor számvizsgáló (évtizedeken keresztül ő állította össze a gyülekezet költségvetését, záró számadását, leltárát, vezette a pénzügyi bizottságot) meglehetősen sűrűn helyettesítették őt.

Az időszakra két jubileum és ezzel együtt két püspöklátogatás esik. 1976-ban még Szamosközy István, azonban 1981-ben már Dr. Tóth Károly, a lelkipásztor egykori évfolyamtársa érkezett a szeptemberi ünnepségre. Ezekből a látogatásokból is kitűnik, hogy a gyülekezet kicsi, de elismert közösség volt a korabeli budapesti reformátusság körében.

Természetesen nem maradhattak el a felújítási munkálatok sem. 1977-ben a parókia fűtését korszerűsítették (elektromos üzeművé alakítva a cserépkályhákat), a lelkészcsalád pedig kifestette a parókiát. 1979-ben az év eleji viharban súlyosan megrongálódott tető szorult sürgős javításra, de több berendezési tárggyal (a középen futószőnyeg, vastag függönyök, úrasztali terítők, váza) is ekkor csinosították ki a templomot. 1981-ben pedig külső-belső tatarozással készült a gyülekezet a rangos vendég fogadására.

Hosszú távra azonban nem gondolkodhatott senki: már 1977-ben felröppent a hír, ami aztán 1979-ben hivatalosan is eljutott a presbitérium elé: hamarosan szanálják a háztömböt. Fiatalabb testvéreink kedvéért: „szanálni” ebben a korban annyit jelentett, mint „lebontani”, azaz egy-egy tömb vagy akár városrész rehabilitációját úgy oldotta meg ekkoriban az állam, hogy mindent földdel tettek egyenlővé, hogy „modern” épületegyüttes csúfíthassa az egykor sajátos bájú, sok esetben kisvárosias városrészeket. Így bontották el ekkoriban például Óbuda nagy részét, hogy a ma ismert hatalmas paneltömbök kerülhessenek oda. A régi épületeket karbantartani persze költségesebb és munkásabb feladat lett volna…

Nos, a mi presbitériumunk úgy döntött, elébe megy ennek a kihívásnak, és maga ajánlotta fel az épületet a VIII. kerületi Tanácsnak, ha – cserébe megkaphatjuk a Szörény utca sarkán álló szolgáltatóházat. Az eredményt mindannyian ismerjük…

Érdekes színfolt még, amely betekintést enged a kor viszonyaiba, egy 1978 eleji határozat, amely a stóladíjakat szabályozza. Keresztelőkor ilyen nem kérhető, de „a lelkésznek vagy gyülekezetnek tett felajánlás elfogadható”. Egy „egyszerű” esküvő díja 200 forint, míg egy „orgona + szőnyeges” esküvőért 300 kérhető el – de ebből 100 természetesen a kántoré. Sírkőavatás 200, urnaelhelyezés 300, egy temetés pedig 500 forint.

Ennél jóval komolyabb fejlemény, hogy 1978-tól Dr. Nagy Sándor már nem egyedül, hanem kántorképzőt végzett lányával, Zsuzsával együtt vezeti a változatlanul kicsiny, de kimondottan színvonalas kórust.

Ha pedig színvonal, akkor nem feledkezhetünk el mi sem az igehirdetésekről – ahogy újra meg újra emlegetik az ekkoriban ide látogató „fontos emberek”, nem utolsósorban pedig azok a testvérek, akik a mai napig a gyülekezet tagjai. Dr. Boross Géza ugyanis ekkorra tökéletessé csiszolta a prédikációk egész évet felölelő rendszerét. Megmaradt a havi négyes tagozódás (hitmélyítő vagy hitébresztő, eligazító, lelki gondozói és tanuló vasárnapok váltakozása), de az egész évet immár egyetlen téma fogja össze, e köré csoportosulnak a sorozatok.  1974 egyház, 1975 diakónia, 1976 hálaadás, 1977 karizmák, 1978 reménység, 1979 az idő, 1980 az „istenkérdés”, 1981 élet és halál, 1982 agapé, 1983 az istentisztelet, 1984 Szentlélek. Minden témához egyetlen igeszakasz van rendelve, mely végigvonul az egész éven, újra meg újra felbukkan az egyes igehirdetésekben. 1980-ban például ez az ige az ApCsel 17,28 ez az ige: „Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.”

Nem csoda, hogy a tudós lelkipásztort a Budapesti Református Teológiai Akadémia 1982 szeptemberétől meghívta a gyakorlati teológia professzorául. Géza bácsi, amíg lehetett, állhatatosan ragaszkodott a gyülekezethez (különösen, hogy 1981-ben végre akadt egy „jó” konfirmandus csoport), de 1984 elején kénytelen volt dönteni: tanítás vagy gyülekezet. A tanítást választotta, ezért február 1-jei hatállyal lemond tisztségéről. Leendő utódát, Czanik Péter harkányi lelkipásztort pedig már február 4-re és 5-re meg is hívja a presbitérium, bemutatkozó szolgálatra. Ez azonban egy következő fejezet.