A kőbányai időszak (1924-31)

Egy kis földrajz

Hosszas – és nehezen érthető – magyarázkodás helyett íme egy térkép a kérdéses korból.

Két utólagos módosítás látható rajta. Egyik az akkori kerülethatárok vonala (sajnos lapunk fekete-fehér, az eredeti színezést csak így lehetett némiképp visszaadni). A másik három betűjel – három telep: a MÁV-telep (M), mely a Millennium idején épült, az Auguszta-telep (A), amelyet 1919-ben, és a Juranics-telep (J), amelyet 1924-ben építettek – elsősorban erdélyi – menekültek számára. Az Auguszta-telepet 1970-ben lebontották és a Juranics is csak részben maradt fenn. Mindhárom telep (ill. annak területe) jelenleg gyülekezetünk része, tehát reformátusságuk története a mi történetünk.

Egy kis egyháztörténelem

1932-ig (az akkori) Budapest pesti oldalán egyetlen református egyházközség létezett, Kálvin tér központtal. A hatalmas, az időszak végére 120 ezres lélekszámúvá nőtt közösség gondozását természetesen nem lehetett megoldani helyi gyülekezetek, templomok nélkül. Ezeket (mint pl. a kőbányai vagy a fasori) parochiális köröknek nevezték; küldötteikből állt fel a központi presbitérium, helyi vezető testületük (gyakorlatilag presbitériumuk) a parochiális tanács volt.

Kőbánya parochiális köre még így is hatalmas volt, így számos prédikálóállomást, szórványt tartott fenn: többek között a rákosfalvit, melynek temploma éppen a vizsgált időszakban épült, az Auguszta-telepit és természetesen a Juranics-telepit is, melynek születéséről, hőskoráról előző hírlevelünkben számoltunk be Megyaszay Mihály lelkipásztor visszaemlékezései alapján. A szórványok élén helyi intézőbizottság állt. Elnökük a mai leányegyházközségek gondnoki tisztségéhez hasonlót töltött be.

Szabó Imre esperes (Dr. Szabó István püspök úr nagyapja) munkája nyomán 1932-ben megalakult a Budapesti Egyházmegye, így a parochiális körök önálló egyházközségekké váltak, valamint két új egyházközség is létesült. Ezek egyike volt a Baross téri, melynek magja egy, a Fasorhoz tartozó prédikálóállomás volt, de ide csatolták a „Százados út és környéke” szórványt is Kőbányától. 

Szolgáló lelkészek

Megyaszay Mihály Ercsibe való távozása után Csighy Sándor vallásoktató lelkész látta el a vasárnapi istentiszteletek szolgálatát mind a Százados úton, mind az Auguszta-telepen. Egy 1930. május 5-i parochiális tanácsi jegyzőkönyvből értesülünk, hogy az utóbbi helyen Gáspár Béla, a gyülekezetbe újonnan érkezett hitoktató lelkész vette át tőle a szolgálatot. Elmozdításának közvetlen oka, hogy a vezető lelkész, Hatolkay Kázmér engedélye nélkül teológusokkal végeztetett ottani szolgálatokat. Az iratokból az is kiderül, hogy H. Nagy István, a Százados úti közösség első helyi bizottsági elnöke szerint „nem lelkes ember”. A teljes igazságot sajnos már nem ismerhetjük meg, azonban azt tudjuk, hogy – a Százados úton rendszeresen prédikáló vallásoktató lelkészként – tagja a Baross téri gyülekezet első presbitériumának és – immár dr.-ként említve – még 1950-ben is a gyülekezet szolgálatában találjuk.

Gáspár Béla hitoktató lelkész valószínűleg ugyanaz a személy, akiről már Megyaszay is „hű kisegítő”-ként emlékezik meg és az ő búcsúztatása alkalmából rendezett vallásos esten „vallásos alkalmi előadást” tartott – ekkor még tanárként megjelölve. 1935 nyaráig szolgál az Auguszta-telepen, amikor „már nincs erre ráutalva, mert ő is, felesége is rendes fizetést kap.” 1937 decemberében a Baross téri presbitérium őt bízza meg a Százados úti istentiszteletek tartásával, „aki eddig hűséggel látta el az ottani bibliaórákat.”

Incze Gábor a Juranics-telepi gyülekezet „fedőszerveként” működő Kálvin Szövetség lelkésze, titkára volt. Ő bábáskodott (valószínűleg 1925 nyarán) a helyi szervezet létrehozása körül, mely viszonylagos függetlenséget biztosított a gyülekezet számára. „Gyűléseink, előadásaink, hangversenyek – mind ez újabb, szabadabb keretben folytak, de teljes egyházi mezben.” – írja Megyaszay.

Világi vezetők

Hosszúmezei Nagy István az 1924. április 18-án alakult Juranics-telepi szórvány első világi vezetője, helyi bizottsági elnöke. Ő is – kb. nyolcvanad magával, amint ezt egy 1927-es választói névjegyzék tanúsítja – a Juranics u. 13. református lakója volt. Megítélése ellentmondásos. Megyaszay nem sok jót tud róla mondani.

Gőgös emberként mutatja be őt, aki első találkozásukkor közölte vele: „Majd segít nekem.” – tehát nem munkatársnak, hanem beosztottnak tekintette a gyülekezetében szolgáló lelkészt. Jórészt őt okolja a Kőbányával elmérgesedett viszonyért is: ő hordott rossz híreket a „lázadozókról”. A rossz vélemény kölcsönös volt, hiszen H. Nagy István szerint Megyaszay „csak a saját érdekeit kereste”. Mint az fentebb olvasható, Csighy Sándorral is elégedetlen volt. Helyzete a gyülekezetben tarthatatlanná vált, meg kellett válnia az elnöki tiszttől. A visszatérést ugyan nem zárta ki, ha „a hívek maguk fogják visszahívni” – ám erre nem került sor. Parochiális tanácsi tagsága egészen 1931-ig megmaradt Kőbányán. 1934. február 14-én, 57 évesen ment el minden élők útján. Az ugyanezen a napon tartott presbiteri gyűlésen Hatolkay Kázmér így emlékezett meg róla: „Lehetetlen megindulás nélkül gondolni a megboldogultra, aki vagyonának és hazájának elvesztése után előbb Szegeden, majd közöttünk telepedett le s nemcsak a szegedi lelkipásztor meleg ajánlólevelét, hanem református egyházához való hű szeretetét is elhozta közénk magával. Hűséges szíve össze tudta egyeztetni az egyház érdekeit azzal, hogy lelkészének is készséges munkatársa legyen.”

Lénárd Gyula 1927 első felében Százados úti helyi biz. elnök volt – sajnos nem tudjuk, mikortól fogva. Lehetséges, hogy azonos azzal a zeneművészeti főiskolai hallgatóval, aki Megyaszay 1925. november 8-i „búcsúestjén” hegedült, bár valószínűbb, hogy annak édesapja.

Utóda Miklós Árpád Tordáról származó „autógarázs főnök”, aki már 1925-ben a helyi bizottság jegyzője volt. 1929 novemberében lemond, melyet 1930 májusában a kőbányai parochiális tanács el is fogad, ám 1931-ben még mindig ő a körzeti elnök. A Baross téri gyülekezet első presbitériumának is tagja lesz. 

Események

A MÁV-telepen az időszak nagy részében nem tudunk református egyházi életről, kivéve egy „református asztaltársaság”-ot. 1930-tól kezdve szombat esti istentiszteleteket tartottak. 1931. október 10-én született meg az engedély a helyi, addig római katolikus használatban lévő kápolna átadásáról. A helyi református hívek saját erőből szerelték fel az imatermet, csupán a harmónium beszerzésére kértek – és kaptak – 300 pengő kölcsönt Kőbányától. Az első református istentiszteletet 1932. újév napján tartották meg, a helyiséget pedig január 31-én szentelték föl. (bővebben: Kicsiny Nyáj, 2008 pünkösd)

Az Auguszta-telepen 1930 tavaszán felújították az imaházat és az istentiszteletek látogatottsága is fellendült. Ugyanakkor egy 1932 januári jegyzőkönyv tanúsága szerint „a helyi bizottság szétesett”, tehát nem volt teljesen zökkenőmentes a lelkészváltás. Gáspár Béla azonban eredményes szolgálatot végzett az ottani, igen nehéz sorsú emberek között.

A Százados úton – mint ez már az eddigiekből is kiderülhetett – állandó feszültség uralkodott. Ennek egyik oka nyilvánvalóan az a törekvés volt, hogy felszabaduljanak a kőbányai gyámkodás alól. A kőbányai gondnok, „Beretzky Zoltán dr. az ottani elégületlenség főokát abban látja, hogy az ott lakó erdélyiek, akik Erdélyben igen kicsiny gyülekezetek önrendelkezését látták, itt a függő helyzetet, megérteni és megszokni nem tudják.” – áll egy 1930-as jegyzőkönyvben. (Azt pedig mi, kései utódok jegyezzük meg, hogy a kőbányai gyülekezet vezetése azt nem tudta megérteni, hogy az itt lakók sokszor sebzett lelkének gyógyítása csak szelídséggel és türelemmel mehetett volna végbe, míg az erőfitogtatás, a sorozatos „helyretételek” bizony csak ártottak.) Egy ilyen helyzetben nem lehetett könnyű dolga a helyi intéző bizottságnak és elnökének: két malomkő között őrlődve, a helyi közösség és a központ feszültségének villámhárítójaként hamar „elhasználódhattak”, kiéghettek – talán ez húzódik meg a feltűnően sok (hat év alatt három) lemondás hátterében. Az eredmény egyre fokozódó passzív ellenállás volt, mely végül odáig is elment, hogy egyszerűen nem számoltak el pénzügyeikkel a központnak. Mindeközben belső ellentétek is voltak, melyek éppen a közös törekvésekből fakadtak. Az egyik ismert vita ugyanis az építendő templom helyének kiválasztásáról folyt. Ez azt jelzi, hogy a gyülekezet nem adta fel eredeti álláspontját, és ezért tenni is hajlandó volt. Két templomalapba is gyűjtöttek: egyik a Kálvin Szövetség keretein belül, Kőbánya számára láthatatlanul, de volt egy olyan templomalap is, amelyet 1924-ben létesítettek és részben a helyi, egyébként a központba beszolgáltatandó perselypénzből töltötték fel. Ebben az alapban 1930-ra hat-hétezer pengő gyűlt össze. 1927 januárjában csalódottan vették tudomásul, hogy a Főváros az erre a célra adományozott (talán csak ígéret volt?) telket bérbe adta, tehát nem tekintette komolynak törekvéseiket. Ekkor a lebontásra ítélt barakk-iskola egyik épületét akarták elkérni, de ebből sem lett semmi. (A barakk-iskola egyébként még az 50-es évek elején is állt.) A gyülekezeti élet alkalmait – mint azt fentebb már idéztük – részben a Kálvin Szövetség szervezte. Hogy Kőbánya nem volt teljesen rugalmatlan, azt jól mutatja a konfirmációi felkészítés rendje. Ezt csak két helyszínen szervezték meg: a központban és a Százados úton.

A Budapesti Egyházmegye és a Baross téri Egyházközség megszervezése zárta le ezt a viharos időszakot. A Kőbányai Egyházrész Százados u. és környéke szórványára csupán néhány tárgy emlékeztet, de ezek annál fontosabbak nekünk: egy terítő, melyet özv. Nagy Bertalanné és lánya, Piroska hímeztek és adományoztak a gyülekezetnek; egy vörösrézzel bevont ón bortartó kanna, a Ganz-Danubius Waggongyár ajándéka és legrégebbi úrvacsorai kelyhünk, melyen az úrvacsora szereztetési igéje áll: „E pohár amaz új testamentom az én vérem által.” (I. Kor. 11,25)