2016 április

2016.04.30.

Április 23-án közös tavaszi kirándulásom vettünk részt. (Ez bizony férfimunka volt!)

Azok közé tartozom, akik rendszeresen számba veszik a várható időjárást, melyet például az okos telefonok is megkönnyítenek. Így, amikor a vasárnapi templomi hirdető a szokásos gyülekezeti kirándulás időpontjául április huszonharmadkát, következő szombatot jelölte meg, azonnal kérdőjelek jelentek meg szemeim előtt, hiszen a jelzések szerint éppen erre a napra érkezett volna meg az esős hidegfront. De  pénteken már világossá vált, hogy ránk egy váratlan ajándék vár, hiszen még másnap délelőttig biztosnak ígérkezett a napsugaras szép idő.

Nagytiszteletű úr – bár kissé szabadkozott a köznapi választás miatt – a Normafát jelölte meg első találkozási pontnak és az elmaradhatatlan piknik helyszínének. A derékhad közforgalmi járművekkel, néhányan pedig négykerekűvel értek a helyszínre, ahol bámulatosan rövid időeltéréssel a jelentkezők mindegyike együtt is volt. Sőt, Nagy Balázs Ágoston a kis Dáviddal egy már ott tanyázó csoportból csatlakozott át hozzánk.

Az elmúlt félévben a tizenkettedik kerületi Önkormányzat igazán kitett magáért! A Gyermekvasút Normafa megállójától egészen a János-hegyi Erzsébet-kilátóig új gyalogutat építettek, melyen gyermekkocsival vidáman végig lehet sétálni. S az útvonal első harmadában, az Anna-réten egy olyan gazdag kínálattal felszerelt játszótér várt ránk, hogy néhány percig bizonytalanná vált magának a továbbhaladásnak a ténye is, hiszen a gyerekeket alig lehetett levakarni az eszköztárról. De a szülői meggyőzés és az egyre üresebb gyomor győzött, s így egy gyep-borította mezőrészen, ahol asztal, padok, ülőkék is bőven voltak, hamar le is táboroztunk. Persze, voltak, akik a leterített takarón vélték a majális hangulatát legjobban megidézni. Gondos anyai kullancs-elleni sprayezés sem hiányozhatott az előkészületekből. Jó étvággyal költve el a hazait, persze egymás kínálását sem feledve, élénk beszélgetés közben rendeztük a gyomor-fertályt, s hamarosan indultunk is tovább, az Erzsébet-kilátót jelölve meg következő állomásul. Anikó-Roland-Marci különítmény viszont úgy döntött, hogy a délutáni alvást jobb lenne otthon rendezni, így innen ők haza is indultak, melyen kapva-kapott a korábbi balesetéből még teljesen fel nem épült Hajnalka is, mert így őt, Hannát a kocsijával rövid úton házhoz is szállították. Később beigazolódott e döntés megalapozottsága. Ugyanis a maradék csapat, a szokványost kissé mellőzve, a kápolnától induló keskenyebb gyalogút felé vette az irányt (ahol két drón-repítő is elkápráztatott bennünket), abban a tudatban (mert hogy Pásztoréknak volt turista navigátoruk), hogy hamarosan visszajutunk a kiképzett gerincútra. Mennél messzebbre jutottunk, annál inkább nőtt a gyanúnk, hogy ez azért nem az a kincstári útvonal, de miután a GPS-tanácsadó szerint csak harminc méter m magasságvesztést kellett elszenvednünk a visszatérőig, hát nekivágtunk. De a terepviszonyokról hamar kiderült, hogy nem kifejezetten a jelen lévő néhány-évestől 80+-ig terjedő korosztálynak készült. De a helyett, hogy nagy kerülővel visszafordult volna a csapat, a meredek utat választottuk. Barnabás és Andriska nagyon ügyesen, hol itt, hol ott kapaszkodva, meg négykézláb értek elsőnek a civilizált környezetbe, s – becsületükre legyen mondva a férfiaknak – ha kellett, két felől segítve az idősebb nőtestvéreket, de mindenkit eljuttattak a magaslati pihenőhelyre. Ahol jól kifújva magunkat, immár nyitva állt az út a Libegő-állomás, majd a János-hegy felé. Első helyen megpihenve, felfrissülve, éppen akkor értük el a János-hegy csúcsát, amikor befejeztek egy rendezvényt, melyben a versenyzők időre másztak fel a kilátó száz-egynéhány fokos lépcsőjén, s éppen a győztesnek adták át a díjat és széledtek el az utunkból, amikor a lépcsők aljára értünk. A csúcs-élmény valóban csúcsélmény volt! A viszonylag tiszta időben élveztük a páratlan körpanorámát. Együtt a velünk folyamatosan érkező tömeggel.

Innen már mindnyájan visszafordultunk, ki gyalog, ki nyakában gyerekkel, Nagytiszteletű úr pedig két kis gyermekével, Saci segítségével a páratlan Libegő-élménnyel gazdagodtak. Az idősebbek komótosan gyalogoltak vissza a parkolóhelyre, majd haza. Saci ez alatt a Libegő aljáról visszakapaszkodott a normafai parkolóba, hogy fiatalos lendületével hamarabb érjen édesapjához az újpesti kórházba, mint amennyi idő alatt mi, idősebbek a legegyenesebb útvonalon hazaértünk. A csatolt néhány fénykép csupán szemléltetésül van itt. A bőséges tartalmú válogatást bárkinek, aki kéri akár a részvevők, akár az érdeklődő gyülekezeti tagok részéről, fájl-transzferrel elküldjük.

Jókedvűen, feltöltekezve, egymást az eddiginél is jobban megismerve gazdagodtunk az idei tavaszi kirándulásunk alatt! Mert bizony jó, ha együtt lakoznak az atyafiak! (DNS)