2015 február

2015.03.10.

Február 20-tól 22-ig ifis hétvégére gyűltek össze fiataljaink - Balássy András lelkipásztorunk vezetésével - a Duna-kanyarban, Verőcén. Megszokott éves ifis hétvégi helyük Verőce. Az idén hat fiatal volt jelen. A főtéma címe: „Küzdelmeink”. A témát a következő egységekre bontva tárgyalták meg: 1. ki az ellenfél; 2. mi a hadicél; 3. felszerelés; 4. edzés; 5. fegyelem. A beszélgetéseket másféle programok is színesítették, s kirándulni is ment a csapat, mégpedig Visegádra. Felkeresték Mátyás király palotáját, elmélyedtek a reneszánsz építészet szépségeiben, azután vidám hegymászás következett, egészen a fellegvárig. Ahol nemcsak a középkori vár megtekinteni való érdekesség, hanem maga a gyönyörű kilátás is. A hétvége zenei felelőse Brouwer Dani volt, de nemcsak ő, hanem az egész társaság - a visegrádi kirándulás alkalmával – kompon állt. (Ami nem azt jelenti, hogy komponáltak volna.) Vasárnap délelőtt az ifisek a verőcei református templomban Istentiszteleten vettek részt.

Február 21-én filmklubot tartottunk. Koroknai Tegez Ferenc nagytiszteletű úr vállalta, hogy hoz egy filmet, amit megnézük és az ő vezetésével át is beszélünk a vetítés után. A Tuti kis öngyilkos buli című alkotást néztük meg, ami igzán nagy élmény volt. Nemcsak Peter Falk remek alakítása miatt, hanem azért is, mert nagyokat kacagtunk a filmen. A beszélgetés során látszódott igazán, hogy mennyi szép mély gondolat és érdekes talány bújik meg a film humoros történetében.

Február 28-ára, alapításának 150. évfordulójára, nyílt napot hirdetett a Szín-ház- és Filmművészeti Egyetem. Erre – e sorok írójával együtt – két gyülekezeti ta-gunk is ellátogatott azok közül, akik rendszeres látogatói a gyülekezeti filmklubnak. Az Interneten kiadott program alapján szerveztük utunkat, de erről kiderült, hogy időközben módosult, így valójában egyetlen foglalkozáson tudtunk csak érdemben részt venni, de ez nagyon érdekes és tanulságos volt. Ennek a témája a doku-mentumfilmek etikája volt.
Ismeretes, hogy nyílt napokon a látogató bepillanthat a tanintézet mindennapi életébe. A foglalkozás, melyet kiválasztottunk, a Vas utcai épületrészben volt. (Tudo-másom szerint ez volt valaha a KIE-székház, ma itt található az Odry-Színpad is, ahol délután az opera-szakos hallgatók a Brémai muzsikosok c. darabot adták elő.) A téma felvetéséhez Almássy tanár úr elmondta, hogy egyszer valamelyik híradó stábját ri-asztották, hogy egy ember most készül elégetni magát. Ők ripsz-ropsz kapták magu-kat, de a helyszínen forgatás előtt azzal a dilemmával kerültek szembe, szabad-e fel-vételt készíteniük az önként halálba indulóról vagy inkább meg kell őt menteni. Végül a riporter felvette a láng fellobbanásának jelenetét, s félrerakva gépét, kabátjával igyekezett eloltani a halálos tüzet. Nos, a példaként levetített filmrészletek kapcsán azt beszélték meg a jelen lévő hallgatók (vendégek is hozzászólhattak), hogy az adott szituációban etikus volt-e a filmesek viselkedése vagy sem.
Így pl. készítettek Csehországban egy dokumentumfilmet egy „épülő” nagyáru-házról. Már az „építkezés” elejétől nyilvános reklámfilmek jelentek meg a paraván mögött folyó munkákról, bár magát az építést sohasem mutatták. Végül a megnyitás napja előtt azt is hirdették, hogy kezdetben iszonyú nagy árleszállítás lesz. Elérkezett a nap, amikor is a létesítményt még mindig borító hatalmas paravántól km-es távol-ságra elvágták a szimbolikus piros szalagot. Erre fel a tízezres tömeg – bottal ván-szorgó öregek és daliás fiatalok serege – egymást előzve megindult. Az elsőnek oda-érkezettek megütköztek, ugyanis a paraván mögött nem volt semmi, csak az érintet-len zöld rét.
Az egyes emberek reflexióit rögzítették, s végül –. ez gerincességre vall –. a rendezők vállalták a szembesülést a jogosan méltatlankodó publikummal. El-mondták, hogy ezt a blöfföt a fogyasztói társadalom kifigurázásának szánták. Volt, aki vette az adást, de sokan nem. Kérdés: szabad-e, etikus-e ilyen formában „tanítani” az embereket. Sokféle meggondolt, értelmes, időnként egészen bölcs válasz érkezett, de jellemzően nem tartották a fiatalok etikusnak.
A másik esetben Moszkva utcagyerekeit mutatták be. Állítólag 4 millióan van-nak ilyenek Oroszországban. Teenagerek, némelyek csak éppen hogy, s alkoho-listák, kábítósok, éjjel-nappal az utcán élők, szánalmasan, felnőttektől elhagyatottan, nyomorban. Persze, az is kiderült, hogy karitatív testületek próbálják gondozni őket. De szabad-e őket így dokumentumfilmben premier-plánban megmutatni a nagy nyilvánosságnak? A kérdést megint sokféle szempontból válaszolták meg a kétségtelenül nagyon felkészült, konstruktív és fiatalosan egészséges erkölcsi érzékkel bíró hallgatók, jelenlévő tanárok.
Jó volt látni, hogy akik éppen arra készülnek, hogy a média-birodalmak munkásaiként hassanak a nézőkre, hallgatókra, milyen meggondoltan kezelik ezeket a kényes kérdéseket. Bárcsak így is maradnának akkor is, amikor már megfizetik őket azért, hogy ne a szívük szerint alkossanak!
Meglátogattuk a Rákóczi úti főépületet is, de a nagy érdeklődés miatt be sem fértünk a terembe. A Szentkirály utcai épületrészt csak érintettük. A hiányos tájékoztatás miatt ugyanis nem ott volt a keresett rendezvény.
Tanulságos látogatás volt! De a társadalmi közélet irányítását semmiképpen sem bíznám színészekre, filmesekre. De nagyon fontos, hogy alkotásaik, melyekkel nagy tömegeket nevelnek, többé tegyék a rájuk figyelőket, nem pedig kevesebbé. Reménységünk van arra nézve, hogy a meglátogatott fiatalok közül sokan teszik le majd voksukat a valódi alapértékek szolgálatára. Melyekben az erkölcs, mégpedig a bibliai, nélkülözhetetlen! (DNS)