Boross Gézát 1963. december 8-án iktatja be lelkészi tisztségébe Mády Gyula esperes. Köszöntik – többek között – régebbi szolgálati helyeiről: Kelenföldről és a Kálvin térről; Ceglédről, ahol nem sokkal a beiktatás előtt elhunyt édesapja hosszú ideig presbiter volt; a gyülekezetből pedig Bereczky János főgondnok, az asszonyok nevében Frombach Júlia, és két konfirmációra készülő fiatal: Gebei Edit és Kele Gabi. Feleségét, Szappanos Mártát is hamarosan, előbb segéd- majd beosztott lelkészként ide rendeli ki a püspök. Gyermekeik közül kettő, Géza és Márta velük együtt költözik, a harmadik, Sándor pedig már ide születik a gyülekezetbe, 1966-ban.
Az ilyenkor elmaradhatatlan felújításokon túl egy nagyobb tatarozási hullám indul. 1964 nyarán beüvegezik a pinceablakokat, 1965-ben sor kerül a már ugyancsak halaszthatatlan tetőfedési munkálatokra – néhány komolyabb beázás így is sok további munkát ad. 1966-ban sor kerül a tanácsterem elkorhadt parkettájának javítására, ekkor állítják be a mindenki által jól ismert üvegajtót, de futja külső-belső homlokzati javításokra, nagyobb felületek újravakolására is.
1967 nyarán végre teljesül a 16 éves álom: az északi fal bevakolása. Kár, hogy hamarosan újabb probléma, megsüllyedés jelentkezik. 1968 őszén valósul meg a parókia parkettázása valamint a nedves, lakhatatlan gyermekszoba felújítása. Több éven keresztül folyik a fűtés korszerűsítése, cserépkályhák beállítása. Mindezek a beruházások részben külső támogatásból (holland és egyházmegyei segélyek), de főként a gyülekezet tagjainak adományaiból valósulhatnak meg.
A gyülekezet ugyanakkor továbbra is igen szerény forrásokból gazdálkodik, így gondot jelent a közegyházi kötelezettségek (Közalap) teljesítése. Többek között ezért dönt a presbitérium 1965. január 10-én a pünkösdi borítékos adakozás bevezetéséről. Az előterjesztő lelkipásztor szavaival: „Most január első heteiben minden gyülekezeti tag, aki hajlandó vállalni, kapna egy borítékot, melyet pünkösd ünnepén hozna vissza az Úrnak asztalára. Ha pünkösdig minden hónapban csak 10 forintot teszünk a borítékba, az 50 forint. Száz boríték esetében 5000 Ft. Tehát a közalap háromnegyed része.”
Hála Istennek, a presbitériumot a lelki kérdések is foglalkoztatják. 1968. január 28-án néhány presbiter a bibliaórai igetanulmány alapján javasolja, hogy „a havonkénti úrvacsoraosztást, mely eddig délután történt, hozzuk be a perifériáról a gyülekezeti élet központjába, a vasárnap délelőtti istentiszteletre.” Ezt a presbitérium egésze is támogatja. A lelkipásztor jónak látta szó szerint feljegyezni, hogyan is felelt nekik: „Atyámfiai. Lelkészi szolgálatom egyik legnagyobb pillanata ez. Tehát győzött ismét az ige közöttünk. Érezzük meg, hogy most szinte foghatóan itt van Isten közöttünk.”
Voltak a lelki munkának keservesebb területei is. A gyermek-istentiszteletek látogatottsága – biztató kezdetek (25-30 fő) 1968-69-ben mélypontra süllyed (11 fő). A lelkipásztor nem is próbálja palástolni csalódottságát: a gyermekek közötti szolgálat „hullámzó, szülők arra hivatkoznak, hogy legalább 'azon az egy vasárnapon ne kelljen szegénynek elmenni hazulról'” (1968-ról), illetve ”Legnehezebb gyülekezeti szolgálat. Döntő az otthoni háttér. Sajnos ez a legteljesebb közöny. Van gyermek, akit balettre szívesebben elküldenek a szülők, mint a gyermek istentiszteletre” (1969-ről). „A konfirmációi felkészítés tapasztalatai sem a legjobbak: „minimum követelhető, szülők nem veszik eléggé komolyan, sok a lemorzsolódás.” (1968-ról)
A statisztikák örömökről is bőségesen beszámolnak. Az átlagos istentiszteleti létszám 70-ről 90-ig növekszik, a keresztelők száma (általában 30 körül) két ízben is meghaladja a temetésekét és a konfirmálók száma is csupán kétszer (1964 és 1968) esik 10 alá.
A vizsgált időszakban két világi vezetőjét is elveszíti a gyülekezet. Bereczky János főgondnokot 1966. január 21-én hívja magához a mennyei Atya. Helyét nem töltik be, mivel a főgondnoki tisztség hamarosan megszűnik, így a már eddig is gondnok Németh Lajos veszi át a világi elnök szerepét. Négy éven keresztül viseli, 1969. december 18-án ő is eltávozik ebből a földi létből. „Németh Lajos gondnok atyánk a jó Isten kegyelmes ajándéka volt tizenhárom éven át a törökőri gyülekezet számára; templombajárása, irodai szolgálata, pénzkezelése, a lelkészi munka támogatása példaszerű volt. A törökőri gyülekezet és presbitérium halott poraiban is áldást mond felejthetetlen megboldogult gondnokára.” – áll a jegyzőkönyvben.
A beosztott lelkész személyében is változás történik, ám az ok egyszerű áthelyezés. A püspök döntése nyomán az eddig itt szolgáló Kovács Lajos 1968. október 1-től Rákosfalván szolgál, míg helyére Bíró Béla kerül.
Az 1969-es évvel Boross Géza számára jelképesen lezárul egy szakasz. Erről az 1970. évi missziói munkaterv bevezetésében ír. Úgy látja, hatévi szolgálat után egyfajta „szombatév”, a pihenés, felüdülés, felfrissülés ideje kell, hogy következzen. Ezért szakít az addig használt igeszakasz-választási módszerrel (ez az ún. lectio continua volt), és egy átfogó tervet készít, melyre az ismétlődő változatosság a jellemző: a hónapok egyes vasárnapjai sajátos minősítést nyernek: hitmélyítő, eligazító, lelkigondozói és tanító-tanuló vasárnapok váltogatják egymást újra és újra – természetesen megfelelő igeszakaszok alapul vételével és sorba rendezésével. Ez a végtelenül alapos, összetett és mégis könnyen áttekinthető rend nemcsak a gyülekezet életében jelent új korszakot, hanem példaként szolgál majd később, a Géza bácsi keze alatt nevelkedő lelkésznemzedékek számára is.