Blog

2014 december

2014.12.30.

December 4-én a presbitérium, szokásos ülésén, három feladattal foglalkozott. Megvitatta a missziói munkatervet, előkészítette az egyházközségi tisztségviselők választását, majd megválasztotta az egyházmegyei tisztségviselőket is. A tavalyival nagyrészt egyező missziói munkatervet Balássy András nagytiszteletű úr terjesztette elő. Lehetséges újdonságként említette, hogy eredményes megbeszélések és sikeres előkészítés után programot indítunk a fiataloknak.

2014 november

2014.11.30.

November 6-án gyűlést tartott a presbitérium. A gyűlésnek két napirendi pontja volt. Elsőként a közegyházi tisztújítás. Ennek során két fordulóra volt szükség, hogy a jelöltek közül minden pozícióra megfelelő jelöltet találjon a titkosan zajló szavazás. A második napirenden belül a presbitérium először a november 22-én tartandó toronyavatási ünnepség, valamint a hálaadó istentisztelet előkészületeiről hallgatott meg beszámolót.

2014 október

2014.10.31.

Október 2-án a presbitérium megvitatta és elfogadta az Aréna-per elvesztése miatt szükségessé vált pótköltségvetést, valamint döntött a Zugló békességéért szervezett zarándokmeneten és az azt követő gyűlésen való részvételünk kérdéseiben. A pótköltségvetési javaslatot, amelyre a pernyertes fél számára megítélt 455 ezer forintos ügyvédi költség kifizetése miatt volt szükség, Balássy András nagytiszteletű úr ismertette. A testület a javaslatot elfogadta, a gyülekezet 2014. évi költségvetésének bevételi és kiadási főösszegét 455 ezer forinttal megemelte. Megköszönte dr.

2014 szeptember

2014.09.30.

Szeptember 4-én a presbiteri ülés három megoldandó kérdéskörrel foglalkozott. Az Aréna-per elvesztésének következményeivel, a kiadások és bevételek változása miatt szükségessé vált pótköltségvetés elkészítésével és elfogadásával, valamint a Hős-utcai cigány misszió esetleges külföldi támogatásával. Dr.

2014 augusztus

2014.08.31.

Augusztus 3-án visszatért a szószékre a szombat félévét befejező Balássy András nagytiszteletű úr. A gyülekezet megemlékezett legidősebb tagja, dr. Makai Tibor 97. születésnapjáról, és Ladányi Sándorról, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának emeritus professzoráról, aki 77 évesen, hosszú szenvedés után tért meg teremtőjéhez.

2014 július

2014.07.30.

Június 30-tól július 4-ig Gyere velünk Narniába címmel zajlott a parókián a délelőtti napközis tábor. Nagy érdeklődés kísérte, hiszen gyülekezetünkből tízen, a Hős utcából pedig húsz jelentkezőből – változó létszámban ugyan, de tízen-tizenketten mindig részt vettek a napi programokban.

2014 június

2014.06.30.

Június 5-én Bagi László, Koroknai-Tegez Ferenc és Balássy András nagytiszteletű urak jelenlétében messze mutató kérdésekről döntött a presbitérium. Először is A Saltem Kft, és a Riegel Faipari Bt. tetőhéjazat cseréjére és a tartószerkezet megerősítésére, valamint a torony előtető megépítésére vonatkozó árajánlatát tekintette át. Az előbbi 11010547, az utóbbi 13547260 forintért vállalta volna a munkát. A testület az előzetes tájékozódás és konzultációk valamint a megfelelő garanciák kikötésével a Saltem Kft.

2014 május

2014.05.31.

Május 1-jén gyülekezetünk vállalkozó szellemű tagjai, ahogy azt ilyenkor hagyományosan tenni szokták, kirándultak a budai hegyekbe. Most a Széll Kálmán tér, Hűvösvölgy, Kis Hárs-hegy, Nagy Hárs-hegy, ott a Kaán Károlyról elnevezett kilátótorony, János-hegy, Budakeszi út, Széll Kálmán tér útvonalat járták be. Közben Koroknai-Tegez nagytiszteletű úr – a jános-hegyi pihenőt hasznosítva, a bibliaórát is megtartotta.

2014 április

2014.04.30.

Április 3-án a presbitérium konzultációt tartott. Megvitatta az idősek látogatásának lehetőségeit, és a parókiális területünkön érintett három önkormányzat pályázati felhívásával kapcsolatos javaslatokat. Az első napirendi pontot illetően Balázs Péter szolgálatvezető arról számolt be, hogy hiába kerestünk a feladatra jelentkezőket három hirdetéssel is, senki nem akadt, aki erre vállalkozott volna.

2014 március

2014.04.10.

Március 6-án a presbitérium Bagi László lelkészi elnök, Koroknai-Tegez Ferenc nagytiszteletű úr, valamint Kerekes Péter, a Hős utcai misszió vezetőjének jelenlétében, hat napirendi pontot tárgyalt meg. A testület meghallgatta Szabó István gondnok urat, a leltározási bizottság vezetőjét a 2013. évi leltár eredményéről, s beszámolóját egyhangúlag tudomásul vette. Hasonlóan döntött dr.