Passió Máté evangéliuma szerint repetával (Krisztussal a keresztúton…)

2016.03.25.

Bódiss Tamás MRE zsinati főzeneigazgató úr jó előre szerteküldte hívogató értesítéseit a gyülekezetek felé: nagy esemény van készülőben a Bp Kálvin-téri templomban. Az Utrechti Egyetemi Kórus és Zenekar – lengyelországi és szlovákiai turné után – előadja Bach János Sebestyén talán legnagyobb lélegzetű oratóriumát, a Máté-passiót. Szóltunk, akinek csak tudtunk, hogy erről a kivételes alkalomról mennél kevesebben maradjanak le, hiszen református környezetben igen ritkán kerül sor ennek a minden ízében átgondolt, kidolgozott, ihletett zeneműnek az előadására. Melynek szolgálatára két zenekart, két kórust és gyermekkórust írt elő annak idején Bach Mester.

Mi magunk csak arra gondoltunk, hogy belehallgatunk a műbe, hiszen fiatal korunk-ban már mi magunk is, feleségemmel együtt énekeltük a Lutherániával, s bizony a legalább három órás egy helyben ülést több szempontból sem gondoltuk ránk szabottnak. De a belépésünkkor bennünket szívélyesen köszöntő főzeneigazgató úr azonnal tájékoztatott, hogy hetven perc után szünet lesz, mely körülmény jelentősen megnövelte számunkra a teljes mű meghallgatásának esélyét. S mivel az ajtóban kezünkbe nyomták a mű teljes magyar tükörfordítását és a gyakorlati eligazítást is tartalmazó füzetkét, már bizonyosak lehettünk abban, hogy nem mindennapi teljes élmény részeseivé válunk ezen a napon.

Így is lett! Jó helyet kaptunk mindjárt a harmadik sorban, ahonnan a csupa fiatalból álló, majd hogy nem száz fős énekkar-zenekar szinte minden tagjára ráláttunk, s a leghalkabb pia-nókból sem maradtunk ki. S persze, részeseivé lettünk azoknak az apróbb metakommunikációs jelzéseknek is (karmesteri karjáték, éneklők mimikája, zenészek beleélést tanúsító testmozgása stb), melyekkel ennek a sok száz évvel ez előtt élt isteni ihletésű zeneszerzőnknek a műve még közelebb juthatott szívünkhöz-lelkünkhöz.

Már a zenekar nyitó megszólalása is megigézte lényünket, torokszorító érzést keltve, gyönyörteli könnyeket is csalva szemünkbe. Ez másik világ, mint amiben járunk-kelünk naponta, itt szinte fellebben a „kárpit”, melyen át bepillanthatunk, belehallgathatunk a mennyből egy kis időre nekünk ajándékozott transzcendens zenevilágba.

 Az evangélista tenor egy kicsit megilletődve kezdett, de azután magára talált, hogy állja a sarat három órán keresztül. Krisztus mély basszusa betöltötte a nagyméretű templomteret, s híven szolgálta az ige mondanivalóját. Kicsit meglepődtünk, amikor a jelzett szoprán-alt kettősben egy férfi szólalt meg. Mert ő volt az a nálunk ritkán hallható kontratenor, akinek a hangfekvése közel áll az althoz, de hangszíne teltebb, felhang-dúsabb amazénál. És a szólisták mindegyike nagy átéléssel és hozzáértéssel énekelt és nyűgözte le hallgatóságát. Péter sírása nem mindennapi élményt nyújtott, hiszen a csodálatos dallamot hozó hangszerek harmóniája, együttmozgása ritkán tapasztalt érzelmi régiókba emelte az odafigyelőt. A zenekar saját hordozható kis orgonáját használta, melynek diszpozíciója minden bizonnyal közel állt ahhoz, amit a szerző korában is helyeseltek.

A zárókórus méltó befejezése volt a nagylélegzetű produkciónak. S mikor ez is véget ért a lelkeket megnyugtató melódiákkal és hangzatokkal, akkor a templomi közönség, persze nálunk szokatlan módon, vastapssal és sokszoros visszahívással fejezte ki elragadtatását és háláját azért az élményért, melyet ez a jól összeszokott közösség úgy nyújtott, hogy közben ők maguk is újra átél-ték, végigjárták Krisztus szenvedéstörténetét.

Köszönet azoknak, akik kigondolták és megvalósították ezt a hangversenyt, s a Kál-vin-téri református gyülekezetnek is azért, mert ilyen olajozottan bonyolították az egészet!

S nem zenei, de elismerésre méltó emberi teljesítmény az is az egyetemisták, szólisták részéről, hogy bár a hőmérséklet nem volt még tavaszi, ők végig felső-kabát nélkül zakóban és kosztümben álltak a vártán, cseppet sem jelezve, hogy ez számukra különös próba lenne. Hiába, edzett hollandok ők, akiket Európa enerváltsága, degeneratív áramlatai még nem értek el. S.D.G. mindezért!

Nekünk, Budapest-törökőrieknek következő napon egy elmélyítő repetában lehetett részünk. A nagycsütörtöki passió-alkalmat ugyanis találékony lelkipásztorunk, Balássy András nagytiszteletű. úr úgy szervezte meg, hogy ott ne csak az utolsó vacsora igéi szólaljanak meg Máté szerint, és megfelelő pillanatban ténylegesen éljünk a vacsora-asztal krisztusi eledelével, de változó helyszínek között mozogva ott jártunk és elmélkedtünk a „kertben”, ott melegedtünk és vívódtunk gondolatban Péterrel a frissen lángra kapott lobogó tűz körül, ott ültünk a főpapi bírósági tárgyalá-son, és végül mi és megérkeztünk az „INRI” feliratú kereszt alá, ahol azon az éjszakán a tanítványok, Mária, az anya, és a többi asszonyok élték át a képtelen valóságot, az Istenfiú keresztre feszítését.
      
E két este műfajában ugyan jelentősen eltérő, lényegében viszont tökéletesen harmonizáló szenvedéstörténete még mélyebben véste szívünkbe azt az élményt, melyet egyen-egyen már korá-bban, akár évtizedekkel ez előtt is átélhettünk, mégis, ilyen erővel talán még soha sem érintett meg bennünket, mint ezen a két napon. Ezért is S.D.G.!
      
2016.03.25. (dns)

Képek