2014 május

2014.05.31.

Május 1-jén gyülekezetünk vállalkozó szellemű tagjai, ahogy azt ilyenkor hagyományosan tenni szokták, kirándultak a budai hegyekbe. Most a Széll Kálmán tér, Hűvösvölgy, Kis Hárs-hegy, Nagy Hárs-hegy, ott a Kaán Károlyról elnevezett kilátótorony, János-hegy, Budakeszi út, Széll Kálmán tér útvonalat járták be. Közben Koroknai-Tegez nagytiszteletű úr – a jános-hegyi pihenőt hasznosítva, a bibliaórát is megtartotta.

Május 4-én anyák napi istentiszteletet tartottunk. A prédikáció előtti ének helyett, Balássy Hajnalka vezetésével, a gyülekezet kicsinyei szolgáltak, majd Bátori Zsófi és Barabás Lilla mondták el közösen Dsida Jenő Édesanyám keze című versét. A magával ragadó prédikációban Koroknai-Tegez nagytiszteletű úr a textust (Jób 29,2: „Bárcsak olyan volnék, mint amilyen hajdan, mint amikor még Isten vigyázott rám!”) az anyák meghálálhatatlan gondoskodásának emlékével, az ő szeretetüket Isten szeretetével kapcsolta össze. A záró ének előtt (121, 2-4), a Jót kívánok e napon kezdetű köszöntő dalt énekelte el Barabás Anna. Az anyák napi megemlékezést, dr. Rácz Gabriella jóvoltából, szeretetvendégséggel, beszélgetéssel fejezte be a gyülekezet.

Május 8-án egyházmegyei vizitáció zajlott gyülekezetünkben, amelynek záró aktusára a bibliaórát követő presbiteri ülésen került sor. Jelen volt Szloboda József egyházmegyei főjegyző, az Angyalföldi Református Gyülekezet lelkésze, Bagi László, a Baross-téri Református Gyülekezet lelkipásztora, presbitériumunk helyettesítő elnöke, Koroknai-Tegez Ferenc, gyülekezetünk helyettesítő lelkésze, valamint szombat félévét töltő lelkipásztorunk, Balássy András, aki írásos jelentésén túl szóban is beszámolt a múlt évünk legfontosabb eseményeiről. A népmozgalmi adatokról szólva a keresztelések számának visszaesését, s a temetések számának emelkedését emelte ki. Ennek kapcsán beszélt a MÁV telep komoly, az imaház jövőjét is érintő vérveszteségéről. Az ott istentiszteletre járó 6-8 testvérünk közül hárman hunytak el, köztük Zelenák Istvánné, aki az imaházi élet lelke volt. Szólt a gyermekek és fiatalok táboroztatásának új és sikeres modelljéről, az iskolai hittan kérdéseiről, a Baba-mama körről, a Hős utcai misszióról, valamint a felújítás eredményeiről és idei beruházási terveinkről. A beszámolót Nagy Balázs Ágoston az Alfa kurzus lebonyolításának ismertetésével, dr. Nagy Sándor a pályázatokkal és a Törökőr című lapunkkal kapcsolatos megjegyzéseivel egészítette ki. Szloboda László főjegyző úr végül örömmel jelentette be, hogy alapos vizsgálat után mindent rendben talált. A presbiteri ülést a 134. ének közös eléneklése zárta.

Május 11-én keresztelőt tarthattunk. A szombat félévét töltő Balássy nagytiszteletű úr Tamás István és Szűcs Zsuzsanna kislányának, Boglárkának szolgáltatta ki a keresztség sákramentumát. Lelkipásztorunk igehirdetésében az Úr Jézus feltámadása után elhangzott missziói parancs bevezető kijelentésére emlékeztetett, miszerint: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön”. E hatalom az Atyától való, amely – mint mondta, átszállt a szülőkre. Abban az értelemben, hogy tanítvánnyá tehetik a gyermeküket, vagyis úgy nevelik és neveltetik, hogy ha majd felnő, a konfirmáció alkalmával ő maga szabadon tegyen vallást a Szentháromság Istenbe vetett hitéről a gyülekezet előtt. Ehhez mintának, Krisztus igaz követőinek kell lenniük.

Május 25-én délelőtt 10 órakor, különleges eseményként, az Amaro Del adott nagy örvendezéssel fogadott koncertet a Hős utcaiaknak, a két épület közötti füves területen. Az együttes egyrészt feladatának érzi a keresztény kultúra és üzenet terjesztését (kiemelten a cigányság köreiben), másrészt a magyarság és cigányság közti párbeszédet szorgalmazza és szolgálja. Tagjai Munkácson laknak, de sokat utaznak Magyarországra, turnéik során felléptek már Ukrajnában, Angliában, Norvégiában, Romániában, Németországban, Hollandiában és Lengyelországban is. Eddig három lemezük jelent meg.