Dr. Nagy Sándor: „Sok baja van az igaznak...”

„Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr” – olvassuk a Zsolt. 34,20-ban.

És neked mi közöd ehhez? – kérdezheti tőlem a kétkedő olvasó. Mitől lennél éppen te igaz?! – Nem mitől, hanem kitől – válaszolnék nyomban, Attól, aki testet öltött értem, élt, szolgált és meghalt a kereszten azért, hogy én a bűnös, Isten szemében, igaz lehessek. Nem a magam, hanem egyedül Krisztus érdeméért. S ezek után az Atya, aki őt így adta nékünk, mi módon ne adna vele együtt mindent minékünk (Róma 8,32.)?!

Se szeri se száma azoknak a megnevezhető testi-lelki-szellemi ajándékoknak, melyekkel Urunk bennünket eddigi életünk során érdemtelenül elhalmozott. De most mégis arról szólok, amikor baj fenyegetett, de ő megszabadított, megmentett engem és szeretteimet annak beteljesülésétől vagy következményétől.

53 éve fiatalon kötöttünk házasságot Zsuzsámmal, akit Urunk félreismerhetetlen vezetéssel mellém rendelt. „Minden alap nélkül” – ahogy némely aggódó lelki testvérünk kendőzetlenül velünk közölte. Ez így majdnem igaz volt, ha anyagiakra gondolunk, de valójában mégsem, mert minden dolgunk végső alapjául az egyetlen fundamentumot, Krisztust, magunkénak mondhattuk. 

Szeretteink befogadtak, első gyermekünk meg is született, s jött a második is éppen akkor, amikor a nekünk otthont adók egyikének váratlan és nagy betegsége támadt, így tovább ott nem maradhattunk. Ráadásul az éppen érkezett második gyermekünk különös és nem régen még halálos kimenetelű betegségben, Leiner kórban szenvedett, melynek legfőbb gyógyszere az anyatej volt. Fedél nélkül, egyéves csecsemővel, kórházban lévő, anyját nélkülözni nem tudó újszülöttel, nekem távoli munkahellyel rá voltunk utalva a bennünket felváltva befogadó rokonok, barátok, lelki testvérek önzetlen és hathatós segítségére. Így ment ez heteken át. Mivel napról-napra buzgón keresve is minden remélt tartós budapesti megoldás lehetősége szertefoszlott, egy „alkalmi” újsághirdetés nyomán lakással járó vidéki munkahelyre pályáztam. S nem sokkal ez után egy vidéki mezőváros új ipari üzemének vadonatúj mérnöki szolgálati lakását mondhattuk magunkénak. Közben gyermekünk is meggyógyult, nyoma sem maradt a súlyos betegségnek. S bár a korábbi, patika tisztaságú laboratóriumom elegáns világát fel kellett cserélnem egy takarmánygyár meglehetősen széles spektrumú üzemi feltételeivel, mégis itt járhattam ki az életnek azt az iskoláját, mely emberileg, szakmailag, szellemileg sokkal többet adott, mint amit nyerhettem volna a kényelmesen berendezett budapesti kutató intézet olajozott környezetében. S csakhamar szerető testvérek gyűrűjében, élő gyülekezetben élhettük tovább lelki-szellemi életünket is.

Persze az ott töltött 7 esztendőben próbák is vártak ránk, melyekről és a szabadulásról órákat tudnék beszélni és sok-sok lapot írással betölteni! Mégis, amikor az ottani lét kezdett terhessé és elhordozhatatlanná válni, sok-sok fájdalommal megélt lehetőség-láncolatban újra visszahelyezett bennünket az Úr honos környezetünkbe, melynek szellemi melegágyává éppen a törökőri gyülekezet vált. Köszönet és hála legyen annak, aki az övéiről soha el nem feledkezik (Ésa 49,15.)!

Bélyegkép
Dr. Nagy Sándor