Katona Kiss Istvánné: Bízom benned Uram!

Hálás vagyok Istennek, mert hívő református családba születhettem és nevelkedhettem. Édesapám először a fasori, később a Róna utcai gyülekezetben, Kutas Emil lelkipásztor mellett szolgált presbiterként. Hogyne vitt volna hát magával a templomba, amint tehette! Sok szép emlékem van nekem erről.

1952-ben konfirmáltam. Ez időből is sok mindent őrzök az ifjúsági csoportról, a jókedvű kirándulásokról, a különféle összejövetelekről, javamat szolgálta ott minden.

Apám 1959 decemberében meghalt, az élet sokkal nehezebb és sötétebb lett, lelkileg is mélypontra kerültem, a zuglói gyülekezetből kimaradtam. Jártam én templomba, hogyne jártam volna, a hitet megtartottam, de más volt ez, nagyon más, mint amilyen akkor volt, amikor még élt apám. Most utólag világosan látom, hogy Isten akkor is velem volt, vigyázott rám, megőrzött, gondoskodott rólam, vigasztalt is, de akkor ezt bizony nem így éltem meg. Nem tudtam igent mondani, nem tudtam elfogadni kegyelmét.

1980-ban egy kedves református ismerősöm hívta fel a figyelmemet a törökőri gyülekezetre, de inkább Boross Géza tiszteletes úrra. Vasárnapról vasárnapra olyan prédikációkat hallhattam tőle, amelyek megragadtak, tanítottak, megerősítettek, bátorítottak. Sokat jelentett ő nekem. Mégis, a gyülekezeti életbe csak 1997-ben kapcsolódtam be. A Bibliát is azóta olvasom napi rendszerességgel, mindig a Bibliakalauzt követve.

Sokan este veszik a kezükbe a Szentírást. Én reggel, felkelés előtt fordulok az aznapi igeszakaszhoz, és imádkozom. Sokszor kapok közben valami útmutatást lelki vagy szellemi gondjaim megoldásához. Olvasás közben érzem az oldódást, a megnyugvást. Imáimban hálát adok Istennek minden megélt napért, erőmért és egészségemért, azért, hogy el tudom végezni feladataimat. Imádkozom a betegekért, a szenvedőkért. Imádkozom hazánkért és a gyülekezetért. S hogy egy kicsit jobbak legyünk egymáshoz.

Életem kiszakíthatatlan része ez a félóra. Semmiért sem mulasztanám el. Nemcsak azért nem, mert nagy szükségem van rá, de azért sem, mert Istennel szembeni kötelességeimről mondanék le. Épp azt a mély hálát nem tudnám kifejezni, amit az ő kegyelméért, meg nem szolgált könyörületességéért érzek.

Bélyegkép
Katona Kiss Istvánné